„Nem vagyok schönstatti.
Többször is beleütköztem Kentenich atyába, de nem érdekelt különösebben. Szeretetreméltó idős embernek tűnt hatalmas fehér szakállal, borzasztóan régimódi nyelvezettel és különös elképzelésekkel: Mária, mint a „hivatalos kígyótipró“, akinek imádságokból és vallásos művekből „kegyelmi tőkét“ kell a rendelkezésre bocsátani, hogy a Rajna mentén egy kis kápolnában a „trónját felállítsa“, és innen a kisiklott világot ismét egyensúlyba hozza. Mit kezdjünk ma ezzel?
Amikor megpróbáltak megnyerni, hogy írjam meg Schönstatt alapítójának az életrajzát, elkezdtem közelebbről foglalkozni Josef Kentenich-hel. De először csak azért, hogy meggyőző okokat keressek a visszautasításhoz. De egyre jobban belelkesedtem.
Egy olyan pappal találkoztam, aki szenvedélyesen szereti a Jóistent és ugyanakkor minden kétségbeesett, csalódott, maga körül keringő embert. Egy olyan pappal, aki a kortárs kereszténység fáradt reménytelenségét egyszerűen lerohanta saját viharos lelkesedésével. Aki nem érte be kishitű mai tervekkel, hanem egyből a „holnaputánról“ álmodott: egy ismét megfiatalodott, ragyogó arcú egyházról, egy új emberről és egy igazságos, békés világtársadalomról.
Hogyan sikerült ennek a nem túl robosztus papnak megkeseredés nélkül elviselnie a koncentrációs tábort és a sötétzárkát, a római főhatóság megalázó száműzését és a 14 évnyi számkivetettséget, miközben mindig mosolyogva csak a „Gondviselésbe vetett hitről“ beszélt?
Honnan vett erőt mindehhez ez az idős férfi? A rejtély kulcsa egy lélegzetelállító szerelmi történet Isten és az ember Josef Kentenich között."
Részlet Christian Feldmann (2005)”ISTEN SZELÍD FORRADALMÁRA” (Josef Kentenich és egy új világ víziója) c. könyvének bevezetőjéből
További infomációk Kentenich atyáról: http://kentenich.schoenstatt.hu